A szüleim dohányoztak. Anyu gyerekvállalás előtt szokott le. Apu egy kicsit később, bár arról sincs emlékem; ő egyszerűen csak meg akarta mutatni, hogy leszokni annyi, hogy az ember többet nem gyújt rá. Többé nem gyújtott rá. A nagybátyám kiment a szőlőbe horolni, a szájába tette a cigarettát, de nem gyújtotta meg. Az ő módszere nem volt olyan gyors, de végül hatásos volt. Talán a nagynéném dohányzott a legtovább. Néha annyira befüstölte a szobát, hogy alig kaptunk levegőt. Néha én is elfüstölök egy-egy szálat, nabumm! Az első és legfontosabb szabályom, hogy nem gyújtok rá gyerekek közelében.

És akkor itt volt ez a család... Szimpatikusak voltak. Apa, anya, két kisgyerek talpon mellettük, és egy bébi a férfi karjában. Mindkét szülő rágyújtott. Egyszerre. Az apa a bébivel a karjában. Mint két gyárkémény. Egyből elvesztették a tiszteletemet. Nem tudom elképzelni, hogy ilyen szülők szeretik a gyermekeiket. Az biztos, hogy nem szeretik őket annyira, hogy az egészségük kedvéért eldobják a cigarettát.